Violin, avagy a kegyes kétballábas… :)

A királynő is dolgozik valahol… Séta a Buckingham Palace környékén

A királynő itt lakik? Kérdeztem valakitől amikor tavaly nyáron életemben először állhattam a Buckingham palota előtt. Nem, jött a válasz, itt csak dolgozik. Azt ugyan kétlem, hogy minden reggel munkakezdéskor megjelenik itt, majd munkavégzéskor távozik, mindenesetre még belegondolni is fura, hogy valaki úgy él itt ebben a világban, hogy minden lépését őrök vigyázzák, a Buckingham Palace-ba bármikor bemehet, és aligha utazik emeletes buszon.

Vasárnap, Istentisztelet után, úgy döntöttem, hogy sétát teszek a környéken. A gyülekezettől nincs nagyon messze a Green Park, ahol a fent nevezett épület található. Előre megterveztem hol és merre megyek, és lelkesen neki is indultam. Az idő ugyan kissé szeles volt és megállapítottam, hogy bizony engedni kellett volna a kósza ötletnek, hogy visszamenjek a kesztyűmért mert így bizony “bucira” fagyott a kezem.

Mind a város utcáin, mind a parkban mind a palota körül rengeteg képet csináltam le is merítettem az utolsó pár elmemet. Ezekből a képekből osztok meg párat amint lesz idom.

Green Park képei:

A Green park egy közepes méretű zöld terület (legalábbis a hatalmas Londoni Parkokhoz képest) a centerben hatalmas fákkal és gyeppel.

Kedvelt hely piknikre...

Fő fasor

Tavaszodik...

Nyugalom és csend a metropolisz közepén.

A Green Park egyik bejárata a Buckingham P felől, a Kanada Gate.

Victoria szökőkút, a B P előterében. A szökőkút olyan nagy területű, hogy nem fért egyben a gépembe, úgyhogy több oldalról körbefényképeztem. Egyébként egy nagyjából kör alakú építmény, négy szoborral a sarkaiban (már amennyire a körnek vannak sarkai na mindegy ) A közepén egy főszobor, én angyalnak néztem. Azt ne kérje senki tőlem, hogy pontos és történetileg hiteles  leírásokat adjak az egyes szobrokról mert ehhez kevés a tudásom, a neten meg nincs időm megkeresni… De megpróbáltam jellegzetes részleteket elkapni.

Szökőkút egyik oldali "sellője" felette szobrok

Egyik "sarokszobor"

Arany főszobor középen lent pedig rengeteg turista

szobrok a szökőkút másik oldalán másik sellővel Na nem lennék jó idegenvezető asszem :)

Sarokszobor és főangyal közös perspektívában

És akkor jöjjön a “maradék” a Buckingham Palace, a mindenkori uralkodó munkahelye.

Buckingham Palace

Főkapu turistákkal...

E címernek bizonyára jelentése van az uralkodóház szempontjából, amit én nem tudok, bár az oroszlán és a ló számomra az erő és a hatalom jelképei.

Rácson belül egyik oldal

Rácson belül másik irányba fotózva

Feltalálták a világ egyik legunalmasabb melóját...

Közvetlen a kapu előtt van e "csomag" Bizonyíthatóan olykor lovak járnak erre...

Az egyszarvú, az egyik kedvenc mitológiai figurám, itt kapudísz.

Ezt már a B P oldala felöl fényképeztem, Jól látszik jobb oldalra a Big Ben tornya, balra pedig a London Eye óriáskereke.

No ennyit a képekről. Köszönöm a hozzászólásokat.

Elfoglalva

Bocsánat, hogy mostanában el eltűnök, tudom gyakrabban kellene írnom de olykor eléggé elfoglalt vagyok és egy egy munkanap után szívesebben sétálok egyet odakint mint ülök a gép elé.

Az angollal még mindig szenvedek némileg, olykor már a magyarral is, nehéz egyik nyelvről a másikra hirtelen váltani. Inkább igyekszem egyszerre csak az egyiket használni. :)

Egyébként rendben vagyok, tegnap a Buckingham Palace körül sétáltam csináltam egy rakat képet, idővel biztosan fel fogom rakni.

Mindenkinek üdv!

Egy éve…

Akárhogy számolom, már egy éve történt azon a bizonyos télvégi havas napon egy kis utcában. Akármilyen régen is történt, nagyon hirtelen történt minden. A megcsúszás, a hang amit azóta is fel tudok idézni, a fájdalom, a fél napos vonszolódás a balesetin, mire kiderült, hogy darabokra tört a szárkapocs-csontom és innentől fogva kb négy napig nem mehetek haza a kórházból.

Messze van, és kicsit fura is, hogy pontosan ugyanúgy járhatok mint előtte, annak ellenére, hogy elég komoly volt a törés. nem sérült ideg sem. Ám két hosszanti heg és egy csontszilánk  a lábamban már megmarad.

A gyógytorna valahogy kimaradt az egészségügy bonyodalmas hálójában ezért a teljes mozgékonysága nem tért vissza a bokámnak, de ez csupán a két lábamat összehasonlítva tűnik fel, egyébként semmilyen gondot nem okoz.

Ennyit az egészségügyi beszámolóról. Talán azért is írtam ezt le, mert e blog a törés következtében indult el, a bejegyzések most is elérhetők töredelem kategória alatt, ha valkinek van kedve nosztalgiázni…

Jelen állapotomról annyit, hogy itt felváltva esik a hó meg az eső, olykor együtt is, hideg a szél, és csak 5 után kezd el sötétedni. A  munka oké, kicsit fárasztó, a gyülekezet jó, a munkatársaim is aranyosak, szóval minden rendben.

Legközelebb igyekszem valami részletesebbel jelentkezni, bár mostanában egyre kevesebb időm jut rá sajnos.

Háznézőben. Avagy séta a környéken fényképezőgéppel.

Tegnap délután tettem egy kisebb túrát a környéken. Már másodszor indultam északnak, egyrészt mert jó üzleteket találtam arra, másrészt, mert múltkor nem vittem fényképezőgépet. Most nálam volt. Útközben az ember kicsit megismerheti London arcát. Ennek a városnak ugyanúgy stílusa van mint Budapestnek. Bár utóbbi nem túl egyedi, tekintve, hogy Bécs is ugyanabban a stílusban „játszik” már ami a városban levő lakóházak küllemét illeti. Ennek nyilván történelmi okai vannak, és meg kell mondjam nagyon szeretem az otthoni monumentális lakóházakat, öt méteres belmagasságot, gyönyörű belső udvarokat. Itt ehhez képest minden aprócska. Kivéve az ablakokat, mert azok mindenhol nagyok (mellesleg szólva ezért mindig hűvös van )

Megpróbálom kicsit leírni, hogy milyen is itt az épületek hangulata.

Rengeteg sorház, díszített bejáratok, sokszor színesek az ajtók, a falak ellenben főként barna és vörös színben láthatók. Az ablakok, mint mondtam nagyok, és sok helyen kovácsoltvas erkéllyel vagy csak korláttal rendelkeznek. Nagy balkonok itt nincsenek, legalábbis még nem láttam. A házak nem magasak, kb. háromemeletes volt a legmagasabb lakóház amit láttam. Amiben én lakom az is gyakorlatilag egy alagsorból egy földszintből és két emeletből áll. Belülről a folyosók kicsik és szűkek, akár a metróalagutak (ott sokszor vakondnak érezheti magát az ember…)

Ja és a kémények… Erről nem is mondok semmit majd látszik a képeken.

Viszont errefelé szeretik a nagy tereket. Akárcsak a házakban a nagy hallokat. Errefelé sok a nagy park, széles terek, széles utcák, persze vannak nagyon szűköcske mellékutak is…

Elég fura is egyébként, hogy a föld alatt szorulás van, voltam már úgy metróban, hogy tényleg komoly tömeg volt lent, ez kissé fullasztó. Mert tényleg szűk. Budapesten általában nagy tér van a metróban. Itt olyan nincs a föld alatt, hogy tér. Itt lyukak vannak meg járatok. Hasonlóan a házakon belül. Olyan szűk a folyosó hogy két ember nem tud elmenni egymás mellett kényelmesen, az egyiknek meg kell állnia vagy félrehúzódnia hogy a másik elférjen. A hallok viszont olyan nagyok, csaknem visszhangzanak. Érdekes lenne utánakeresni, hogy milyen mentalitás alakította ki ezt a környezetet.

Az alábbiakban megpróbálom pár képpel alátámasztani tapasztalataimat. Őszintén, nekem nagyon tetszenek itt a házak, kicsit olyan, mintha egy kosztümös filmből húzták volna elő őket. Noha még vidéken nem is voltam. Ott lehet igazán azokat a nagy, régi, hideg angol kúriákat látni.

Jöjjenek tehát a képek:

Ez a házacska az utcánkban van, elég közel a helyhez ahol lakom.

Hát így sorakoznak valahogy

Csöppet mintha hangsúlyosak lennének a bejáratok, nem?

Divatosak a színes ajtók

És az apró kilépők díszes "vassal"

Egy Templom a közelben

A templom előtt lévő tábla felirata szerint katolikus. Bár ezt a külleme is mutatja

Íme egy vörös változat sorházból. Vörös és barna a kedvenc színek errefelé. Mármint ami a házfalakat illeti. Mert az ajtók azok pirosak, zöldek, lilák, de mindenképp élénkek.

Ez a házsor is tetszett, hát lefényképeztem.

Az ablakok úgy vannak kialakítva, hogy szinte mindenhol van valami kiugró, így több fény jut a lakásba. Meg persze nagyobb felületet lehet díszíteni...

Dísz dísz és dísz, de csöppet sem giccses ezeken a merev formákon. Tetszik.

A vasat is szívesen használják díszítésre

Egy kicsit modernebb stílus, ez már elüt, de a szín még ott van

Itt is érdemes nézni a díszítést az ablak alatt. Szerintem jól néz ki.

Sorház ismét

Napfényben fürdő utca.

Még mindig sorházak

Újabb sorházak

Haladni kell a korral. Pár "tányér" a falon.

Színes házfalak. Érdemes figyelni felül a zászlót is Mintha tüntetne, annyi van kirakva. A környék egyébként törökökkel van tele kb 20 percnyire tőlem. Ennek köszönhetően rengeteg hasznos és olcsó dolgot lehet kapni.

Egy helyi ovi fala. A neve: kicsi angyalkák...

Ez poénos. Nézz mindkét irányba. Köszi...

Egy vicces felirat a végére:

Ezt a Lidl-ben fényképeztem. A szöveg pedig: Ha olyan szerencsés vagy, hogy 21-nél kevesebbnek nézel ki, meg fogunk kérni, hogy bizonyítsd az életkorod, ha alkoholt vagy egyéb korhatáros terméket vásárolsz. ))

Kaland Waterloonál

Először is bocsánat, hogy mostanában nem írtam, valahogy egyre kevesebb időm van erre, pedig annyi írnivaló vesz körbe naponta, hogy mindig írnék valamit. Lassacskán derítgetem fel a várost, már voltam pár helyen, de még nagyon keveset láttam belőle. Azért igyekszem szabadidőmben megismerni London arcát. Ma pl egy nagyon napos és kellemes arcot láttam belőle ahogy  a környéken sétáltam.

Na de ugorjunk csak vissza Waterloohoz, hiszen ez a beírás a Waterlooi élményimre épül. Előre jelzem, hogy nem volt nálam a fényképezőgép, így nem tudtam semmit sem képileg rögzíteni – nagy bánatomra. A gépemben az elemek lemerültek, egyetlen párom van még amit lemeríthetek, aztánvagy elemet kell venni vagy elemtöltőt szereznem záros határidőn belül.

Hogyan kerültem Waterlooba? Nem úgy mint Napóleon.

Na de kezdjük az elején.:) Egy jótékonységi koncerten voltam múlt szombat este. Egy Ugandai zeneiskola megsegítésére ment a koncert. Az iskola egyik tanítványa zongorázott, egy másik pedig énekelt. Mindketten felnőttek. De fantasztikus minőségben, szerintem akármelyik opera, vagy zenekar felvehette volna őket. Kellemes hangulatú este volt némi kóstolnivalóval, ami során elmondhatom hogy életemben először ettem ízeltlábút, konkrétabban rákot. Azt a kicsike kis karikaszerűt, aminek most nem jut eszembe a neve, aki tudja írja meg nekem légyszi

Na de ennél emlékezetesebb volt a koncert, ami tényleg jó volt, na meg az előtte vásárolható afrikai, kézzel készített dolgok. Be is szereztem néhány afrikai fülbevalót.Viszont még mielőtt elindultam oda, kinéztem hogy hogyan jövök haza. Örömmel láttam, hogy Waterloo a Temze túloldalán van, így egyértelmű volt, hogy busszal szeretnék hazajönni, hogy átbuszozhassak és páholyból nézhessem a Temzét.

Csakhogy visszafelé ért némi meglepetés. Megpróbáltam megkeresni a buszmegállót, amit az útvonaltervező jelzett valahol a Waterloo bridge (híd) hídfője előtt, de az egész hidat valamiféle építkezés borzolta fel. No nincs annyira kicsontozva mint a Margit híd, de a forgalom összevissza ment a gyalogosokat hol ide hol oda irányították a táblák. A buszmegállót vbégül megtaláltam de szépen ki volt írva, hogy jelenleg nincs használatban. Ennyi. Meg egy bambi. Na az nem, viszont ott helyben el kellett gyorsan döntenem mit is csináljak.

Visszamenjek a metróhoz, amivel odafele mentem, akkor biztos hazajutok, réadásul gyorsan is. De kihagyom a Temzét. Ráadásul sötétben.

VAGY

Induljak el gyalog a megfelelő irányba remélve hogy találok egy buszmegállót ami működik és ahol fel tudok szállni? Ráadásul olyan járatról volt szó ami csaknem házig hoz.

Az utóbbit választottam. Elindultam a megfelelő irányba és a buszmegálló amit végül megtaláltam a híd túloldalán volt. Mit is jelent ez? Igen! Gyalog keltem át a Temzén. És persze a fényképező nem volt nálam, úgyhogy minden csak az emlékezetemben van rögzítve. Gyalog sötétben a Waterloo Bridge-en. Mi tmondjak, gyönyörű volt. Jobbra balra hidak, balra a London Eye hatalmas kereke feszült, mögötte picivel a Big Ben tornya kacsintott felém. Legszívesebben ott a hídon visítoztam volna, hogy: Londonban vagyok , te jó éééég. Oh my goodness… Ugrálni szerettem volna meg kiabálni. Persze nem tettem , mert nem lett volna jó ha első önálló Temzei élményem diliházzal ért volna véget, de azt hiszem igazán túlcsorduló örömben volt részem.  A buszmegállót megleltem, hamarosan jött is a busz, amit már a megszokás nyugalmával intettem le – bár ezúttal rám is kacsintott a reflektorával, mintha cinkosan tudta volna hogy londoni éldegélésem eddigi legnagyobb élményén vagyok túl épp. A busz útja ráadásul gyönyörű helyeken vitt végig.

Sajnálom, tényleg hogy nem volt nálam s gép, de most már biztos hogy elmegyek majd arrafelé még, ha már ilyen jó helyen lakom és egy busszal eljuthatok. És akkor már rendesen felkészülök.

Jobbra át!

No nem egy katonai vezényszóra gondolok, nem is valami politikai dolog jutott eszembe, egyszerűen csak kezdem megszokni ezt a fordított világot a közlekedésben. Pontosan megjegyeztem, kicsivel több mint egy hete történt először, hogy az úttesten átkelés előtt nem kellett gondolkodnom, hanem automatikusan jobbra néztem. Ez nem is olyan egyszerű. Az első héten csaknem elüttettem magam, mert balra néztem, nem jött semmi, leléptem és kb. egy méterre  állt meg tőlem az autó csak éppen a jobb oldalamon… Döbbenet.

Mondjuk itt azt figyeltem meg, hogy az itteni autósok nemcsak fonákul közlekednek, de “fonákul” is gondolkodnak. Mit értek ezen? Otthon sokszor azt kell átélni, hogy már fél lábbal az úttesten vagy, jelezve, hogy szeretnél átkelni ezen a fehér csíkosra mázolt, gyalogosforgalomra szánt helyen, ahol is a kresz előírja hogy előjogod van a lelépéshez, mégis vársz, vársz, mire mondjuk a harmadik, negyedik, rosszabb esetben tizedik autós lelassítva jelzi, hogy jól van megadja neked ezeket a  kressz által biztosított jogokat. Itt, ha csak felvillan arcodon a lelépés szándéka, már lassít is az éppen arra járó autós. Szerintem ennek köszönhető, hogy nem üttettem el magam az első héten. Hogy miért ilyen előzékenyek, a Londoniak, annak ellenére hogy itt bizony nagyon sokszor óriási a zsúfoltság és a dugók? Fogalmam sincs. Talán az az oka, hogy itt a gyalogosok 95 %-a vagy nem az átkelőket használja, vagy ha igen, akkor nem várja meg a zöldet? Nem tudni. Talán kiderítem a rejtélyt egyszer.

Mindenesetre, jelentem 3 hét alatt hozzászoktam a jobbra balra nézekhez, ami nagy teljesítmény 3 évtized balra jobbra nézek után, amire kb. óvodás korban szokatják a gyereket. Vagyis bocsánat, csak a kontinensbeli gyerekeket.  Merthogy ez itt egy sziget ugyebár. Mindenféle értelemben.

Leintettem…

Komolyan leintettem…

Életemben először…

De tényleg…

A Double Deckert. Magyarul azt a magas piros Londoni duplafedélzetű buszt. Merthogy itt le kell inteni. Mint egy taxit. Vagy mintha stoppolnál. Különben nem áll meg, csak ha leszálló van. Szóval hiába álldogálnék a buszmegállóban, ha nincs leszálló a busz elhúz mellettem. Egyébként már vagy hatodszor utazom buszon, de még sosem intettem le. Először is mindig elfelejtettem, hogy ezt így kell itt ,másrészt többnyire olyan helyeken szálltam fel ahol mindig sokan voltak. De most már tudatosan készültem rá, hogy most jól leintem. Álltam a buszmegállóban és vártam, vártam, hogy megejthessem életem első leintését. Voltak páran a buszmegállóban, de titkon reméltem, hogy én inthetem le először a buszt mert hát ugye az nagyobb öröm ha nekem áll meg. És hát jöttek mentek a buszok, jöttek mentek az emberek, integettek, de az én várva várt buszom csak nem akart megérkezni. Már a 20. perc után kezdtem gondolkodni, hogy vajon jár e ez a busz egyáltalán ilyenkor? Addigra mindenki eltűnt mellőlem, elmentek más buszokkal, úgyhogy egyes egyedül álldigáltam a buszmegállóban, sehol egy leintő vetélytárs.

Aztán egyszer csak felvillant a távolban a sokadik piros csoda és ahogy közeledett, kivehető volt már, hogy ő az!!! A 30-as busz. Erre vártam. Izgatottam vártam, hogy túl legyen a kanyaron és biztosan lásson a sofőr, és akkor, igen akkor… kitettem a kezemet, és kicsit asszem meg is libegtettem. Mire ő, mármint a busz, nagy illedelmesen megállt, pontosan a megállótáblánál.

(Érdemes tudni, hogy itt minden annyira fonák, hogy amíg itthon a buszváró hely az a megállótábla mögött van, itt előtte. Vagyis, ahol várakozol ott nem áll meg a busz, hanem valamivel odébb, a tábla mögött. Csak azért – gondolom – hogy a már így is összevissza zavart Európai ember még kevésbé tudja melyik irányba is kell elindulni)

No ha megállt, hát be is szálltam. Nem tudom eléggé illedelmesen szálltam e be, de a turbánt viselő, minden jel szerint muzulmán sofőr elég furán nézett rám. Mindenesetre, lecsippantottam az utazó kártyámat (Oyster pay and go) és gyorsan felmásztam a felső szintre, mert ugye onnan sokkal jobb a kilátás. Nem sokan utaztak a buszon, bár folyamatosan tele lett, de nekem még bőven volt választék ülőhelyből. Érdekes volt egyébként végignézni az utasokat. Persze itt mindig vigyázni kell, nem érdemes megbámulni senkit. De egy lány magára vonta a figyelmemet. Velem egy sorban ült az ellenkező oldalon. Egy könyv volt a kezében nyitva. Vizeskék szemeivel a könyv fölött bámult a lány a semmibe. Olyan szinten bambult, hogy nem vette észre azt sem, hogy szemlélem, sőt el tudtam olvasni a fejezet címet, aminél nyitva volt a könyve. A cím az volt: Concentration. Vagyis: koncentráció. hát valamire igen igen koncentrálhatott. Később kiderült, ahogy becsukta a könyvet, hogy dohányzásról leszoktató könyv volt.

Egyébként ha fent ülsz, egészen elöl, akkor mintegy páholyból élvezheted a Londoni közlekedést. Így jöttem haza Muswell Hillből, ahová egy kicsit szétnézni mentem a minap (még leintésmentes életemben ), és persze egy rakat fényképet csináltam a londoni utcákról, amit természetesen ide is pakolok.

Nem tudom milyen templom, útközben fotóztam

Muswell Hill egy mellékutcája

Muswell Hill főutca

Muswell Hill főutca másik irányban

Az emeletes busz tetején sikerült a legelső sorba ülnöm. Páholyból fényképeztem a következő képeket

Íme a buszsáv. Pirossal a gyengébbek kedvéért... Egyébként kevés helyen piros.

utcakép London 1...

3...

4...

5...

6...

7...

8...

9...

10...

A Londoni tél…

az egyszerre kicsit vicces, kicsit megrázó. Itt egy kicsi hóeséstől leáll a forgalom. Némi havazás és törlik a vonatokat a városon belül is. Fagyos volt a járda is, ha kimentem csak nagyon óvatosan közlekedtem. Az itteniek nemigen szokták meg ezt, s nincsenek is felkészülve ilyen kemény télre, ezért áll le minden. A kemény tél itt az, hogy éjszaka -4 fok van és egy két napig napközben sem olvadt fel a jég az utcákon. De ez itt tényleg kemény. Ahol évekig hó sem esik.

A mai nap már kellemesebb volt az idő, és a hó is jelentősen megcsappant az udvaron, de most azért ide teszek pár igazán téli Londoni képet:

A ház előtt fényképeztem le ezt néhány napja.

Talán nem látszik egészen jól, de a fa jobb oldalán egy mókus tűri megmerevedve hogy sztárfotózzam...

A ház udvarán is bőven kattintgattama téli képeket. Jól látszik a pár nap alatt hullott  hómennyiség. Igazából nem túl vastag réteg, de ahhoz elég hogy itt megálljon az élet…

Jól látható a nem EU szabvány műanyag játszótér behavazva

Teniszpálya

Hófödte pihenőhely

Íme a félelmetesen vastag hóréteg De azért szép!

Tán egy macska járt erre...

Ez nagyon szép lehet nyáron de így se rossz ez a színkavalkád.

Magányos rózsaszál fagyoskodik

Ezek nemrég még nyílhattak...

Pár szó a csapatról

Ez itt egy rövid bejegyzés, csak azt próbálom tudatni, hogy milyen színes is az itt lévő beosztott csapat.

Ime ennyien ennyi helyről...

A fenti kép a staff room (az alkalmazottak közös helyisége) falán található.  Nagyon ötletes, hogy kis zászlócskák jelzik a származási helyeinket. Immár az én városom is kapott egy zászlócskát a nevemmel.  A bal oldalt pedig a régebbi alkalmazottak nevei vannak beszurkálva. A nevek között van Zsuzsanna és Annamária is. Jól látszik a térképen, de azért felsorolom: 2 olasz, 1 svájci (olasz svájci!), 2 német, 1 szlovák, 4 magyar, 1 spanyol  és 3 angol alkotja a jelenlegi csapatot a vezetőségen kívül. (Ők nem kerültek fel a térképre. )

A vezetőséget egy házaspár alkotja. A nő angol a férje pedig Szicíliai. Ezen kívül fő házvezetőnőnk és parancsolónk a főnöknő testvére, aki nyilvánvalóan szintén angol.

A ház ahol élünk…

Nemsokkal miután megérkeztem, és mindenki bemutatkozott,  és egy kedves üdvözlőlapot kaptam a munkatársaktól. Nagyon jól esett, hogy várnak már és látszott belőle hogy itt azért van valamiféle közösségi élet.

A ház kívülről egy tipikus angol épület. Négy házszámot foglal el, kb négy szintje van, és több, mint 40 vendégszobája. (A képek kattintásra megnőnek)

Egy vendégszobában kaptam helyet, közel az étkezőhöz. A fürdőszoba az a folyosón van. Pár hét múlva, amikor elmegy egy lány akkor én is felköltözöm a legfelső szintre, ahol a munkatársak laknak. Mindenkinek külön szobája van ott is, de a fürdőszoba meg a wc az közös.

A konyha mögött található a staff room, ahol a munkatárak az ebédidőt töltik többek között.

Ez a ház szállást és reggelit nyújt a vendégeknek. A reggeli svédasztalos. Minden nap a választék tojásrántotta, sült szalonna (természetesen az angol húsos fajta, nem a mi fajtánk ), valamiféle bundázott krumpli. Ezen felül természetesen müzlik és gabonapelyhek, lekvár, nutella, s az elmaradhatatlan mogyoróvaj, kávé, tea, tej, stb. Kenyér, ill pirítós, narancslé. Ezek a tipikus angol reggeli kellékei.

A ház folyosói eldugottak és szűkösek. A fapadló pedig recseg.

A folyosók ugyan szűkek, és sötétek, de az ablakok igen nagyok.

Sokminden a kényelmet szolgálja. Itt ott amott a házban találhatók fotelek, kanapék, ahol meg lehet pihenni, de van két nagy társalgó is, ami szintén igen kényelmes.