Keresztyén mindennapjaim lábtöréstől gyógyulásig s tovább…

Violin, avagy a kegyes kétballábas… :)


szombat, augusztus 28th, 2010

Folyt köv. (részben) nyelvész tesóm kedvéért…

Lássuk akkor, hogy a britek tengeren túli mintájára hogyan lehetne egyes országokat elnevezni.

Ők ugyanis minden rajtuk kívül álló országot tengerentúlinak (overseas) neveznek, ahogy ezt egy korábbi bejegyzésemben említettem. Erre úgy kellett rájönnöm, hogy nem találtam a saját kategóriámat egy jelentkezési lapon. Mert volt rajta British meg overseas category. Na mondom Brit az nem vagyok semmiképp, a tengerentúlit is kizárnám merthogy az Amerika, nem? Mire az angol kollégám apró mosoly kíséretében felvilágosított, hogy mindenki “overseas” aki nem brit (even Ireland…) Nyilván nem topográfiai képzésemet hibáztathatom eme tudatlanságom miatt, de valóban logikusan gondolva ez itt egy sziget, hát minden tengerentúli, nyilván Európa is…

Pár ötlet az elnevezésekre tehát (ha valaki kedvet kap a folytatásra várom az ötleteket.)

Észak és Dél Amerika nevezhetné egymást panamán túlinak: overpanamas
A Szahara két oldalán lévő országok számára a másik oldal homokon túli lehetne: oversands
Dél-Amerika nyugati partvonalának országai az Andokon túli jelzővel lennének illethetők: OverAndes (ok attól függ honnan nézzük :)

De maradjunk csak Európában.

Skandináv országok: overnorhtseas
Franciaország: overLaManche
Olaszország: underAlps
Magyarország: InnerCarpathians

Akár egész Európa lehetne aboveAfrican.
Vagy Afrika belowEuropean.

Ha valakinek további ötletek jutnak eszébe (over and over) netán hibát észlelne gondolatmenetemben vagy nyelvhasználatomban, ne késlekedjen tudomásomra juttatni. A jó ötleteket feltétlen közzéteszem.

szombat, augusztus 28th, 2010

Futok

Sétál, fut, fut, sétál, nagyot iszik a vizes flakonból, fut, sétál, liheg, izmot mozgat, melegít, újra fut. Dolgoznak az izmok, szapora ritmust jár a szív, frissül a tüdő, erősödnek az inak, gyorsul a tempó. Vagy lassul a fáradás előrehaladtával?

Frissítő fuvallat az arcomon, aszfaltbámulás a talpam alatt. Fogynak a méterek mögöttem. Fogy a levegő is, de ez a kör még nem ért véget. Többi, futó, lihegő emberrel szemkontaktus kerülése. Zöld park, szép környezet, igazán futásra méltó. Kutyák és biciklisták kerülgetése belefér. Csak meg ne kergessenek. Egyik se :) A flaszter ugyan kissé repedezett és hepehupás de némi odafigyelés mentén elviselhető futó környezet, pláne futócipőben.

Miért futok?

Gondoltam ha már úgyis lohol az ember mindenhova akár falun él akár nagyvárosban, ezt a loholást akár egészséges tevékenységként is tehetném. :)

Rég futottam. Legutóbbi testedzős tevékenységsorozatom óta, eltelt vagy három év. Közbejött egy bokatörés meg miegymás. De most itt egy gyönyörű park mentén, ahol mindenki fut, nem lehetett tovább halogatni a futás elkezdését.

Hogy milyen volt az első alkalom a parkban futva? Hát enyhén szólva fizikai kínlasztás. Azt mondtam magamnak, nem baj ha csak két percet futsz és három percet sétálsz csak legyen meg fél óra addig nem jöhetsz be, kész. Ok, lett belőle három perc séta három perc futás felváltva de nem jöttem be, fél óra odakint. Büszke voltam. Vörös mint a rák, meg félhulla, de büszke :)

Aztán persze a futásra szánt fél órák számának növekedésével még büszkébb, pláne, hogy növekszik a futással töltött idő és csökken a sétára fordított. A vörösség is enyhül már a futás befejeztével :)

Erősödök.

Sokminden történhat futás közben. Gondolattömkeleg  jön elő. Mikor melyik nyelven mert már lassan keverednek a szavak. Végig leeht gondolni az elmúlt nap történt dolgokat, tervezni a következőt, lehet elmélkedni imádkozni.

Hasznos dolog.

kedd, augusztus 17th, 2010

Repülés haza

Túl vagyok néhány repülésen, bár még mindig irtó nagy örömöt okoz amikor a levegőbe emelkedünk. Szeretem a látványt, kicsit olyan érzés mint amikor álmomban repülök, nem hagynám ki soha, hogy az ablak mellett üljek.

Ám a repülés körüli mizériát bevallom nem szeretem. Hosszú zötykölődés a reptérig majd várakozás a becsekkolás megkezdésére, unalomból elfogyasztott kapuccsinó, üres arcok mindenfelé. Sorban állás, türelmetlenség. Aztán várakozás a hallban, a beszállókapu kiírása persze késik, aztán mikor nagy nehezen megjelenik, ömlik oda  a tömeg. Aztán sorbaállás, várakozás, majd közlik hogy a kapu száma megváltozott, plusz fél órát késik a gép… Fáradt magyar arcok, mindenki igyekszik haza, de tudjuk éjfélre érünk be Bp-re, ja így már csak fél egyre…

Az emberek egy része teljesen közönyös, amikor rámosolygok a legközelebb állóra, az furán néz rám. Ja, hogy történetesen egy pasi és nem kéne mosolyogni mer félreérti? Eszembe se jutott. Na mindegy semmi kontaktus, továbbra se senkivel. Várakozás, mp3 hallgatás, Palya Bea kajabálja, hogy Ó te jó lovam te drága. Na remélem a mi légi lovunk is megjön hamarosan.

ÉÉÉS gördül is be szép lassan, épp most érkezett feltehetőleg Budapestről. Az ablakon keresztül láthatjuk a kiszállást. Állunk a folyosón a beszállókapu előtt és csak nézzük, hogyan pakolják ki az embertömeget és a hozzájuk tartozó poggyászrengeteget a gépből.  Anyáám, hogy a túróba fér ennyi ember egy csöpp repulőbe mint az odakint?? De még mindig jönnek. Közben figyelmünket – mármint hasonlóan elhagyatott útitársaimét meg az enyémet- a poggyászok kipakolása vonja magara. Ilyenkor hálát adok, hogy csak kézipoggyásszal utazom. Persze nem irigylem a reptéri rakodókat, ki tudja napi hányszor 20 vagy meg több kilós bőröndöt pakolnak fel meg le a repülők rakodóterébe. De ez az eszméletlen dobálózás aminek most kollektíven szemtanúi lehetünk mindenkit meglep. Szerintem a fejekben ilyesmi lehet: Huh, az a piros az én táskám remélem nem rúgja arrébb, hogy helyet csináljon a többinek. Uhh a fene, mégis arrébb rúgta…

Aztán csak eljön az idő, hogy a gép kiürült, takarításra persze idő nincs, úgyhogy gondolom csak gyorsan szétnéznek a sorok között az utaskísérők aztán szállhatunk is be. Pici tolongás, nyilván, hiszen fapados a járat, az választ helyet előbb aki hamarabb felér a fedélzetre.

Aztán csak indulunk, elsorolják a biztonsági előírásokat felkészítve minket egy esetleges repülési vészhelyzetre, persze ekkor a gép már mozgásban van, gurul ki a felszállópálya felé. Komótosan, sietni felesleges. Az idő közben halad, lassan sötétedik, a nap már rég eltűnt, csak az égbolt vörössége mutatja letűnésének helyét.

Közben a személyzet befejezte oktatásunkat, leültek ők is, a gép meg már a pályára ért. Lelassít, felbőgnek a motorok hatalmas energia gyülekezik a gép elektronikájában, ami pár percen belül fel fogja emelni az egészet szerkezetestül, utasostul, csomagostul. Vajon hány tonnát nyomhat a gép így velünk és mekkora erő kell ahhoz hogy a gravitációt leküzdve kb. 10 kilométernyi magasságba repítsen minket? No mindegy ennek végiggondolásához alighanem mindenki elég fáradt a gépen.

A motorok olyan magas frekvencián zúgnak hogy nehezen elképzelhető bárminemű fokozás, no ekkor nekifutunk. A hirtelen sebesség beleprésel bennünket az ülésbe, örült tempóban megyünk a pályán, érezni ahogy a kerekek zörögnek a flaszteron. Majd hirtelen a gép feldobja az orrát. Vagy a pilóta feldobja a gép orrát? :) Mondhatjuk, hogy felhúzza az orrát? No mindegy, mindenesetre csöppet gyomormozgató pillanat, amikor elhagyjuk a földi biztonságot, majd különösen, miután egy bizonyos magasságot elérve a gép ráfordul a légi folyosóra. Ilyenkor nem is tudom mi a jó kifelé bámulni vagy magam elé bámulni? Csócsálom a rágómat szorgosan, megelőzve a füldugulást. Aztán meg felhőtlenül, a szó szoros értelmében felhőtlenül, élvezem az utolsó vöröses napsugárhalmazt ahogy felérünk repülési magasságba. Itt már nincsenek felhők, elhagytuk azt a réteget. Hátam mögött a nap búcsúja tündöklik ezernyi színben. Utazunk őrült sebességgel . 1700 km-t alig több mint két óra alatt.

Kelet felé megyünk. Haza.

vasárnap, augusztus 1st, 2010

Itt van az ősz, itt van újra…

Pontosabban itt létem óta először.

Talán fura ezt a címet adni egy augusztus elsejei bejegyzésnek de amire végképp nem számítottam itt Angliában az a valóban rövid nyár ami eltolódva működik és kb. májustól júniusig tart. Multkor jöttem haza valahonnan és az utcán látom hogy munkások söprögetik össze a lehullt faleveleket. Azt is döbbenten konstatáltam, hogy gyönyörű kertünkben elsárgult a fű és a rózsák is kornyadozva hullatják szirmaikat.

Meglepő. Az időjárás továbbra is nyirkos mindig, bár már nincs annyira meleg nem közelíti a 28 fokot mint a legmelegebb napokban, (jelzem itt a 28 fok párával kínzóbb mint otthon a száraz 35…) de még mindig úgy érzed magad a ház nyugati oldalán, mint akit órákon keresztül főznek, ha netán délután odakényszerülsz.

Jelen pillanatban egyszerre van jelen a viruló zöld lombkorona és a sárguló kornyadozó levélsereg meg a hervadó virágok. Valaki mondta, hogy itt a tavasz a legszebb. És igaza volt. Az szép volt, virágos, barátságos. Most a város természetileg hanyatlik, plusz tele van zsúfolva turistával mindenfelé.

Hát igen, ez még mindig egy sziget. Igaz, jó nagy. Bár néha úgy érzem ez itt egy varázsország túl az óperencián, ahol minden fordított és felnagyított.

hétfő, július 26th, 2010

Egy Angol reggeli tipikus kellékei

Ha már itt vagyok és e nép oly nagylelkűen befogadott, (na jó, attól még távol állok) nem állhatom meg, hogy említsem a tipikus angol reggeli fogalmát amit nálunk itt a B&B (bed and brekfast, magyarul ágy meg reggeli:) ) vendégházban minden reggel felszolgálnak. Mikor még hostess beosztásban is voltam, úgy elnéztem, hogy az angol vendégek végigeszik a menüt, használva az összes felkínált evőeszközt, ami reggelihez egy kanálból egy villából és két különböző méretű késből áll. A mai napig még nem sikerült kiderítenem a két kés lényegét, valószínűleg egyik a vágáshoz másik a kenéshez használandó bár egyik sem élesebb a másiknál.

Hideg összetevők:

1. Müzli:
itt a hotelben háromfélét kínálunk, egy zabpelyhes változat, meg két corn flakes szerűség, sárga meg barna :)

2. zsömlécske: ezek gyorsfagyasztott félkészből válnak 15 perc alatt ropogós és friss zsemlécskévé a szakács szorgos keze nyomán.

3 Toast kenyér: itt normális kenyeret csak bio boltokban kapsz vagy bevásárlóközpontokban bio címkével ellátva háromszoros áron. Itt azt a bizonyos, otthon is kapható, négyszög alakú, ízetlen toast kenyeret esszük fehér és barna változatban.

4„kenőanyagok”
elmaradhatatlan mogyoróvaj, nem mogyorókrém, mogyoróvaj, ami sós
négyféle lekvár, egyik narancslekvár ami kesernyés, nem rossz cucc,
méz, csokikrém

5 friss gyümölcs

6 konzerv gyümölcs, általában szilva olykor grapefruit

Meleg összetevők:

7 Bacon ez valahol a sonka meg a szalonna között van, nyersen kerül hozzánk a hűtőbe, kb. 20 perc sütés következtében lesz fogyasztható.

8 Tojásrántotta szimplán só bors, semmi más, (persze kevés só kevés bors)

9 krumpliféleség. Ezek kis, négyszög alakú, krumpliízű, fagyasztott valamiből étekké váló izék

Innivalók:

Angol tea (koffeingazdag, fekete)

Angol kávé (csaknem koffeinmentes, átlátszó)

Ivóvíz a csapból (vigyázat a házban csak két csapból folyik fogyasztásra alkalmas víz, az is elég büdös)

Narancs dzsúsz (ezt igenis így kell írni magyarul…), ami elengedhetetlen kelléke volna az angol reggelinek, itt édesítőszeres narancsszörppel van helyettesítve. Ja egyébként a müzlit tejjel és ezzel az iszonyú narancs izével is eszik.

Csak röpkén had említsem meg a nap további menüit.
Ebéd: Szendvics, csipsz, csoki, (desszert nélkül nincs ebéd)
Vacsora: ez a meleg kaja a napban, olykor nem, akármi is desszertet esznek utána

csütörtök, július 22nd, 2010

Elmélkedés a pink leves körül

Te ott mit csinálsz abból?- kérdezi az egyik spanyol munkatársam amikor meglátta, hogy a cseresznyéket mosom nagy gonddal.
Levest - válaszolom készségesen.
Micsodát? – kérdez vissza elkerekedett szemmel.
Levest - válaszolom mosolyogva.
Meg fogod főzni??? – kérdezi továbbra is hitetlenkedve és sejtem, hogy enyhén őrültnek is tart. Méghogy cseresznyét főzni…
Igen, megfőzöm, leves lesz belőle – mondom vigyorogva.
Hát erre kíváncsi vagyok – mondta és kisomfordált a konyhából.

Na de jön a másik, egy Kelet Európai sorstársunk, benéz, kérdi – Mit csinálsz?
Na mondom ő biztos tudni fogja, hát magabiztosan válaszolom -  Gyümölcslevest főzök.
Először néz rám kissé butuskán majd megkérdezi: Kompótot csinálsz? Azt mi is szoktunk.
Mondom - Nem, én levest főzök.
- Levest? Cseresznyéből? – Ő is elsomfordál.

Na ennyi bevezető után elkészül a gyümölcsleves amire már hetek óta a nyálam csorgattam, most végre sikerült cseresznyéhez jutnom, meggy sajnos nincs úgyhogy ez nem is lesz az igazi, csak egy kis almát dobtam bele még a cseresznye mellé meg citromot, no meg a fűszerek természetesen. Hála istennek a szegfűszeg meg a fahéj itt is ismertek, ezek nélkül neki se kezdenék egy gyümölcslevesnek.

Másnap ebédszünetben nagy örömmel nekiveselkedek kihűlt, és ízekben tökéletesre ért levesemnek. A közös helyiségben körém telepedett munkatársaim megdöbbenve bámulják a tányéromban levő izét.

Te szereted a pinket? – kérdezi egy dél Európai.
A blúzomra gondolt ami csöppet sem volt pink, de ahogy a levesre néztem az kétségtelenül pink volt.
A pinket ruhában nem de levesben igen
. – közlöm ironikusan.
Bámulnak rám, bámulnak a tányéromba, az előző nap érdeklődő lány meg is kér, hogy megnézhesse közelebbről.
Megkóstolod? -kérdem.
Kösz, inkább nem – válaszolja.

Te hogy csináltad ezt?- kérdezi az angol. Vízbe tetted? És aztán?
Felfőztem és liszttel meg tejföllel besűrítettem – válaszolom kétségesen.
Bámul a tányéromba.
It’s weird – közli. (weird = rémesen fura)
Megkóstolod? – kérdem készségesen.
Köszi inkább nem - válaszolja vigyorogva.

Hát így történt ez. Ha a magyarok nem segítenek be, rám fog romlani drága levesem. Méghogy a gyümölcsleves “weird”. Nem tudják ezek a népek mi a jó :) :):)

Na megyek eszek egy kis pinket. :)

szerda, július 14th, 2010

Baleseti ellátás Angliában

Azt  hiszem még örülhetek is neki hogy több, mint egy év eltelt balesetek nélkül az életemben hisz a legutóbbi, a lábtöréses tavaly februárban volt. Talán csodálkoztam azon is, hogy már fél éve itt vagyok Britanniában és még semmi probléma nem történt. Egészen július elejéig.

Amikor is, hogy egy kicsit érthetőbbé tegyem a történetet, megkíséreltem egy tálcányi poharat felvinni a lépcsőn. Ez egy rutin feladat, nem is volt sok pohár a tálcán, mégis megbotlottam vele. S ha megbotlottam hát az egész lezuhant több pohár összetört és az egyik szilánk felpattanva belement a térdembe. Elaső pillanatra nem gondoltam komolynak, csak egy apró sérülés, a szilánk kiszakította a nadrágom plussz egy karcolás.  Aztán amikor a poharakat otthagyva (rám parancsoltak hogy ne foglalkozzak vele el kell látni a sebemet) felértem a lépcsőn és a lábszáramon éreztem folyni a patakokat már tudtam hogy ez nem karcolás. Nadrág fel térdig, seb vizslatás, egyből látszott, hogy ebből ma kórházi látogatás lesz. És biztos voltam benne, hogy nem úszom meg varrás nélkül.

A főnök férje bevitt a kórház baleseti részlegébe. Itt jelentkezni kellett az adminisztrációs sorban, ahol egy érthetetlen beszédű, durva hangú hölggyel kerültem szembe. Kérdezett valamit, amiből egy szót nem értettem csak mondtam hogy mi történt miért vagyok itt. Azt hittem ezzel kell kezdeni. Aztán megkérdezte ugyanazon a halandzsa nyelven hangosabban, majd harmadszor is kiabálva, még mindig nem értettem. Aztán ott állt épp egy rendőrféle, odalépett hozzám megkérdezte milyen nyelven beszélek :) Godolom az jött le hogy én nem tudok angolul :) Mondtam neki: magyarul. Nagyot nézett majd közölte hogy nem tud segíteni. :) :)

Na de a hölgy kissé ingerülten megkérdezte, hogy hogy írjon le bármit ha még a nevemet se tudja? Mire leesett, hogy ja a nevemet akarta. Elémtolt egy nyomtatványt, hogy írjam le a nevem, a születési adataim majd a címem. Na de a címnek nem volt rubrika, ezért megkérdeztem hova írjam? Mire mondta, hogy oda oda a papírra… :) Jó ,megnyugodva konstatáltam, hogy most már totál analfabétának vagyok nézve. :) Pár egyéb adat és némi nyelvi nehézségek után bejutottam a váróba. Ez egy elég nagy, kényelmes világos helyiség volt. Középtájon nagy kivetítő amin reklámok és az ellátásról való tájékoztatás ment folyamatosan. Az átlagos várakozási időt két órára jósolta a képernyő.

Meg is lepődtem mikor egy óra elteltével behívtak. Még nem tudtam hogy ez nem az ellátás lesz, ez csak a felmérés. Itt ugyanis, hacsak nem nyilvánvaló, hogy súlyos állapotban vagy, mert akkor egyből bekerülsz, az ellátás előtt van egy felmérő vizsgálat. Ez alapján eldöntik az eset súlyosságát és besorolnak egy kategóriába az ötből. Az egyes kettes kategóriába tartozók nem tudnak a saját lábukon bejönni, tehát oda nem tartoztam,az ötös pedig a “jobban tette volna ha a háziorvoshoz megy baleseti helyett” kategória, ide sem tartoztam. Kérdeztek párat, megnézték be tudom e hajlítani a térdem, majd elköszöntek és visszaküldtek a váróba. Viszont a felmérő nővér (amúgy férfi) nagyon kedves volt, azzal kezdte, hogy bemutatkozott, majd bemutatta a mellette ülő orvostanhallgató lányt is aki Amerikából jött hogy a Brit ellátást tanulmányozza, szóval elég emberi volt.

Ez után további két óra várakozás következett mire vizsgálatra kerültem. Egy ázsiai nővér, szintén férfi, látott el, kimosta a még három óra elteltével is folyamatosan vérző sebem, majd varrás helyett három szupererős tapasszal rögzítette a széleket és elküldött röntgenre. Ellátás közben mindenről tökéletesen érthető angollal tájékoztatást adott , elmondta mi történik, miért küld röntgenre (meg kellett vizsgálni nincs e benne a szilánk) . A röntgenre már nem kellett órákat várni gyorsan megvolt.

Amit a röntgenben nem értettem az az, hogy mit szórakoznak a lábam körül egy  golyóstollal. Megkérdezte az egyik röntgenes a másiktól hogy, kötözze e a tollat a lábamra? Nem fogtam miről van szó, aztán végül egy függőleges felületen helyezték el a tollat a térdem felé irányítva. Én ültem, a lábam feltéve és oldalról lőtték a röntgent a függőleges felület felé amin a toll volt. Csak annyit értettem hogy a tollnak valahogy a felvételen kell lenni.

Aztán a visszakerültem az ellátó nővérhez, aki elmagyarázta mit lát a röntgenen, pontosabban, hogy nem látható a sebben semmi idegen anyag. A toll hegye is látszott. Rájöttem, hogy azért tették oda mert a felvételen nem látható a seb ezért a toll mutatja a pontos helyét. Így világosabb hogy melyik területet kell alaposabban átnézni szilánkok után kutatva. Totál logikus.

Még búcsúzóul kaptam “ajándékba” egy tetanuszt meg némi használati utasítást és kb négy órával érkezésem után egy rakat tapasszal varratok nélkül elhagyhattam a balesetit.

Ennyit a kórházi beszámolóról, most nem akarom összehasonlítani a hazait meg az ittenit de aki már volt otthon kórházban az tudja miről beszélek és mi a különbség…

csütörtök, június 24th, 2010

VIII. Henrik pompázatos rezidenciája.

Biztosan említettem már, hogy nem túl gyakorta bekövetkező szabadnapjaimon (heti egy van) igyekszem felderíteni London nevezetességeit. Nem mondom, hogy nagyon előre haladtam volna, tekintve hogy ez a város óriási, másrészt meg nem mindenről tudok ami fontos. Így volt ez azzal a hellyel is amiről éppen most készülök beszámolni. Meglepetésszerűen kaptam valakitől egy belépőjegyet a Hampton Court Palace-ba, de bevallom őszintén fogalmam sem volt hova is szól. Mi ez? Milyen palota? Kié? Hol van, hogy jutok el oda? Aztán Kiderült hogy 6 os zóna, és több mint egy óra metróval meg vonattal, de állítólag megéri, hát elhatároztam hogy elmegyek.

Jó volt utazni is csak nézni a környéket, ahogy kifelé mentünk a városból, egyre vidékiesebb, egyre zöldebb minden. A vasútállomás ahol le kellett szállni büszkén mutatja hogy itt kell leszállni ha meg akarod nézni VIII. Henrik lakhelyét.

Vasútállomás

Az állomásról 2 perc séta a palota. Ahogy megláttam már tudtam hogy érdemes volt eljönni ide. Jöjjön pár kép amit kívül készítettem.

Pompázatos Kapu

Bevezető sétány

Közelebbről

Még közelebb

Ha enyhülésre vágysz

Képek amik az épületben készültek.

Királyi étkező

Királyi pár ülőhelye

VIII. Henrik képe középen

Tanácsterem. Be lehetett ülni akár a király székébe és hallgatni a bölcs tanácsokat amiket a képernyőkről a híres tanácstagok osztottak.

Részlet egy hatalmas hallból

Királynői trón, kb 300 éves

Egy aprócska kandalló

Hatalmas szoba hatalmas képpel, és a jobb sarokban egy aprócska ember, aki felettébb csodálkozott a méreteken. :)

Királyi ágyikó

Az épület háta mögött hatalmas park fogadott. Nagy, fura alakú fák, szökőkút, embertömegek mindenhol, játszanak piknikeznek, morzsára vadászó madarak, hattyúk és mindenféle vad vízi szárnyas. Ezer színben pompázó virágágyások. Egyszóval szépséges, ahogy az alábbi pár kép mutatja.

Fura fák...

Palota hátulról

Központi szökőkút és benne etetésre váró hattyúk

Park és nyugalom

Virágköltemények

Helyi lakosok :)

Ennek a neve: Long water = Hosszú víz. Naggyon kreatív...

Lakosok a hosszú víz partján.

Festménybe illő...

Először azt hittem hogy igen van a palota, meg mögötte a nagy park és ennyi. De a térképek mutatták, hogy ennél bizony sokkal több. Ha van energiám megkeresni a hatalmas területen, akkor vannak itt szépséges formázott angolkertek, meg lehet nézni egy több száz éves szőlőtövet ami jelenleg is termőképes, és ami engem különösen érdekelt, van itt egy híres MAZE ami a bokrokból formázott labirintust jelenti. Mindenhol végigsétáltam mindent kipróbáltam és mindent lefényképeztem amit lehetett. Sajnos minden képet nem tudok felrakni, alighanem elég hosszú ideig tartana meg talán unalmas is lenne, de megpróbáltam kiválogatni a legjobbakat, legjellemzőbbeket.

Formázott kertek:

A legnagyobb formázott kert, ide be lehet sétálni.

Besétáltam, fényképeztem

Formázott kert végéből visszatekintve a palota. Bal oldalt látható a csodaszép sövényalagút, amibe alig vártam hogy benézhessek.

Elképesztő sövényalagút:

Fény az alagút végén :)

Alagút középtáján meg lehet pihenni ha túl hosszú és fárasztó túra lenne. :) :)

További “formás” kertek:

A palota egy eldugott sarkában

Sövény és virág egyveleg

Csak betekinthető, nem körbesétálható, de szépséges

Sövénycsodák és pompázatos színek

Többszáz éves szőlőtő:

A szőlőtő története. Egy kattra megnő a kép, következőre még jobban megnő és olvasható.

Szőlőház. Egyetlen szőlőtő ágai és indái foglalják el.

A TŐ. Oldalról oda van támasztva egy létra, talán ahhoz lehet viszonytani a méretet.

Ágak és indák

Az idei termés kezdeményei

Ez a terület az üvegház mellett van, itt vannak a gigantikus szőlőtő gyökerei gazdagon táplált talajban.

Sövénylabirintus (Maze)

Alighanem ez volt az egyik legizgalmasabb dolog a látogatásban, bár ezt a végére hagytam és alig maradt agykapacitásom a sok látnivaló után az újat befogadni. De elhatároztam hogy a sövényzanzában való elkeveredést nem hagyom ki semmiképpen. Jöjjön pár kép erről is:

A bejárat arra van. Itt még segítenek a táblák.

Először könnyűnek tűnt...

Aztán hoppá... Most melyiket válasszam? Több ilyen elágazás jött.

Zsákutca!!! Na itt kezdett egy kicsit félelmetessé válni...

De végül siker! A felirat: Mi megtaláltuk a sövénylabirintus közepét :)

Egyszóval összegezve a sok kép után: fantasztikus! Talán nem olyan híres ez a hely mint a Buckingham Palace, de mindenképp megéri meglátogatni.

hétfő, június 21st, 2010

Élmények a Hillsong United kapcsán

A londoni Hillsong gyülekezet a város egyik nagyon központi helyén van. Ide látogattam el úgymond kíváncsiságból  pár napja.

Pár szót a gyülekezetről:

A Hillsong gyülekezet gyökere Sydneyben van, ottani zenekaruk a Hillsong United világszerte ismert és Magyarországon is sokak, főleg fiatalok, által kedvelt, mellesleg egyes dalaikat mi is énekeljük. A gyülekezet London központjában a Dominium színházat bérli ami jelenleg a Queen zenekar történetét feldolgozó musicalt játssza úgyhogy a homlokzaton a közismerten homoszexuális Freddie Mercuri pózol háromszoros embernagyságban, aranyszínben. Ezt nem megbotránkoztatásképp mondom, csak kicsit fura.

Nem is értettem minek nekik egy színház, először gondoltam a gyülekezet mérete miatt, de aztán hamar rájöttem: Itt vannak meg azok a fény- és hangtechnikai eszközök amik egy koncerthez szükségesek… Ennek megfelelően belül sötétebb volt mint a Kölni dómban. Nagy tömeg mozgolódott, főleg fiatalok. Az átlagéletkort kb. 22re saccolnám. A fent említett Hillsong United zenekar vezette a dicsőítést egyenesen Ausztráliából. Emiatt aztán a prédikáció 10 perces volt csupán ami máskor egy óráig is tart.

A kezdő pillanattól fogva tudtam, hogy nem nekem való helyen vagyok. Az első félóra sötétben telt, a zenekar 6-8 perces zeneszámokat játszott dübörgő hangerővel rockkoncerthez illő fényekkel és stílusos füstfelhőben. Nekem nincs bajom a hangos zenével pláne ha jó a zene de ez unalmas volt plusz az első taktustól kezdve a tömeg 90 % a ugrált és tapsolva kiabálta az éneket. Na de hamarosan jött az imaközösség amiben a vezető előre kitöltött imakérő kártyákról olvasta fel hogy kinek mi kell az Istentől, majd a következő lista a hálaadásról szólt. Egyszer kétszer láttam részleteket a vidám vasárnapból a tévében. Ez az imalista kb olyan stílusú volt csak félhomályban. Az Igehirdetés is félhomályban ment. Az csak szokatlan volt, hogy az előadó igénytelen és nyegle stílusban „nyomta”, kedvenc szava a cool volt. Ez kb azt jelenti: állati jó. No de ha valaki így szereti dicsőíteni Istent és nem tanít félre, a gyülekezet meg táncikál az ének alatt, hát engem nem zavar.

DE

Ami viszont teljesen világossá tette, hogy tömeghipnózisról van szó, az a prédikátor utolsó néhány mondata s a zene minősége volt. Azt kérte a gyülekezettől, hogy ne szégyelljenek felemelt kézzel ugrálni és táncolni az Isten előtt. Ha így tesznek mélyen belül el fog indulni valami ami összeköti őket az Istennel. Aztán jöttek a Hillsong dalok. Ami egy Hillsong CD-n három négy perces eladható minőségű jó szövegű kellemes keresztyén zene, az itt játszva borzalom volt. A szövegek általában rövidek a dallamok pedig pár akkorddal lejátszhatók. Ennek ellenére a zeneszámok 8-10 percig is eltartottak, egyes sorokat legalább 15 20szor ismételtek meg. (a hipnotikus állapotba kerülés legfőbb eszköze a monotónia) A vége felé már az egész egy hatalmas rángatózó hipnotikus szeánsznak tűnt. Egyesek beguggoltak a szék közé és úgy várták az áldást, volt aki aludni kucorodott össze, volt aki ugrabugrált, és volt aki csak feltartott kézzel behunyt szemmel állt.

Csak gondoljunk bele egy pillanatra: Üvöltő zene, ami a gyomromban dübög, vakító fények amiben ugrálni és tapsolni kell az Isten dicsőségére. Emellett pedig félhomály és füst. Egyik ifi hétvégén valamikor régen láttunk egy filmrészletet különböző jóga gyakorlatokról és okkult praktikákról. Van egy jógafajta aminek az első harmadában a résztvevők csak ordítanak mindegy hogy mit, aztán meg csak fekszenek mint egy halott. A gyakorlat célja a gerincvelőben lakó ősi kígyó előhívása. (Valami mélyen belül elindul) Hát erre a jógára emlékeztetett engem az összejövetel.

Ui: Ennek a bejegyzésnek a célja csupán tájékoztatás saját élményeimről és megtapasztalásaimról, nem célom a Hillsong rajongók kigúnyolása bár nem titkolt vágyam, hogy valóságra ébredjenek némileg …

péntek, június 4th, 2010

“Vannak a jelenlegi országhatárok, amiket a térképen látunk, s van a magyar nemzetnek is egy határa, amit pedig a szívünkkel érzünk.”

Schmitt Pál a magyar országgyűlés elnöke

Trianon történelmi háttere/Historical background of Trianon:

http://hu.wikipedia.org/wiki/Trianoni_békeszerződés
http://en.wikipedia.org/wiki/Treaty_of_Trianon

Néhány éve olvastam egy regényt, ami nagyon elgondolkodtatott. Wass Albert: Csaba. A könyv egy magyar férfiról szól aki Erdélyben születettként küzd a magyarságáért a huszadik század első felében. A regény kezdetén a főszereplő gyerek még. A Világháborúnak már vége van. Ő felkel reggel otthonában Kolozsváron és közlik vele, hogy a haza elveszett. Nem érti. Hogy veszett el, hát itt van. Kinéz az ablakon, a nap ugyanúgy süt, az emberek munkába igyekeznek. Mi az, hogy a haza elveszett? Persze nagyon hamar rá kell jönnie, mit jelent az, hogy idegen hatalmak önkényesen  új határokat húztak. Hogy ő innentől fogva nemkívánatos személynek számít a saját földjén. Hamar megtanulja mit  jelent ez: a haza elveszett és a következő évtizedekben azért küzd, hogy a nemzet és a nyelv sértetlen maradjon.

1920. Június 4. A Trianoni békeszerződést aláírták, darabokra szaggatva egy földrajzi és történelmi egységben létező nemzet testét.

90 éve már a tragédiának. A környező népek magyarok elleni támadásai nem voltak különösebben sikeresek, továbbra is több mint egymillió ember vallja magát magyarnak a környező országokban. Továbbra is megy a magyarok elleni uszítás ezeken a helyeken, de mindezek ellenére még él a nemzet. Hogy megmaradt, nem a mi érdemünk.

Köszönet a magyar szülőknek akik  kitartottak és megmutatták gyermekeiknek, hogy mit jelent magyarnak lenni.
Köszönet az Istennek amiért gondunkat viseli és egy csodálatosan gazdag adottságú népnek teremtett bennünket.
Köszönet a másfélmillió anyaországi magyarnak 2004 december 5.-ért. (odakint több magyar él, mint idebent…)
Köszönet az újdonsült magyar kormánynak amiért gondol a kívül rekedtekre.
Kívánom, hogy mindenki, aki eddig nem értette vagy nem érezte át, mit jelent ez a veszteség, képes legyen átgondolni és újraértelmezni a történteket. És kívánom, hogy mindenki aki haragszik, képes legyen a megbocsátásra.

Csak hogy értsük milyen is a veszteség, had tegyek ide egy képet más országok alternatív Trianonjáról. Vajon ők hogy viselnék?

Figyelemre méltó tanulmány

Félreértés ne essék, nem utálok senkit Trianon miatt sőt még revizionista sem vagyok, de az jó lenne, ha mi magyarok egységként tudnénk nézni saját nemzetünkre és büszkék lennénk. Van mire.

Találtam két videót amit szeretettel ajánlok. Rólunk szólnak.

Külföldi vélemények a magyar nyelvről:
http://www.youtube.com/watch?v=YwbLW4J4OIk

Külföldi vélemények a magyarságról ezer év során:
http://www.youtube.com/watch?v=Kk5Xv4tu35A&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=CZN8vA0ahTA&feature=related

Kellemes időtöltést!